*

küzdök
küzdök a könnyeimmel, az elfojtott érzelmekkel, a magányommal, a szeretetéhséggel, emellett nap mint nap az emberekkel, a már majdnem elmúló reménnyel
mély levegő és kifúj
majd egyszer talán valaki megért és annyira feltölt, hogy hinni fogok és a múlt sérelmei után is bizakodva nézek majd előre
vagy feladom

0 Hozzászólás

Momentán, azaz mostan, de nem újabban

 

Ahogy a kötél kifeszül, mikor csomót kötnek rá,
úgy érzem én is ezt az elviselhetetlen szorongást
bent a gyomromban mindig, mikor Rád gondolok,
holott minden pillanatban előlük futok, és rohanok.

Ámde hiába, ezek a gondolatok utolérnek, és marnak,
mint amikor a bőrbe beleszövődik a varrat.
Ugye mondtam: hiába, örökre ott marad a heg,
nem csak közhely, sosem tud begyógyulni a seb.

Valójában az egyedülléttől reszketek, s félek,
számomra a szüntelen magány a leghalálosabb méreg.
Amennyire rabul ejt a kényszeres megfelelés,
annyival könnyebben mehetne az elengedés.

Ezernyien bántották már meg a lelkem, Istenem,
mégis úgy vélem, én hibáztam el az életem.
Csak abban az egyben kérem a segítségedet,
hogy ne ez alapján hozzanak majd ítéletet.

Mert legbelül ugyanaz a lány vagyok ám,
akiről hogyha lehámoznának valamennyi hibát,
úgy kiismerhetőbbé válna megannyi porcikám,
s rájönnének, hogy Tőlem csak szebb lehet a világ.

Bárcsak felfognám, hogy balszerencséim sora,
csak azért jönnek velem szemben sorra,
hogy megoldottá váljon az emberek számos gondja,
mert én vagyok az az egyetlen lány, akinek ez a sorsa.

0 Hozzászólás

Önreflexió - Martha Marcy May Marlene

 

 

Mindig olyan nehezen veszem rá magam a filmnézésre, nem tudom miért. (Egyébként, ha moziba megyek, egészen más a helyzet, imádok moziba járni.) Most az egyszer szerencse, hogy kötelező volt megnézzem a Martha Marcy May Marlene című filmet. Direkt nem olvastam utána, hogy miről szól, csak annyit tudtam, hogy dráma és thriller, hm erős párosítás. Annyira thriller számomra nem volt, inkább dráma.
Röviden a cselekményről annyit, hogy a film egy Martha nevezetű lányról szól, aki több évig élt egy közösségben, majd elszökött onnan, a rég nem látott nővére és újdonsült férje fogadták be, de Martha egyszerűen nem tudja felvenni ezt az életritmust. Az egész cselekmény párhuzamosan bontakozik ki, egyszer azt láthatjuk, hogy Martha milyen nehezen szocializálódik újra a rendes életbe, emellett megismerhetjük a régi, szektabeli életét, ahonnan elszökött. Eleinte még könnyen elkülöníthető egymástól a két élet, azaz a jelen és a múlt, aztán a cselekmény és a film előrehaladtával egyre nehezebb. Van olyan, hogy szinte nem is tudjuk, hogy melyik résznél vagyunk, vagy egyáltalán megtörtént-e, amit látunk, de maga Martha sem tudja, hogy amit álmodik, az csak álom, vagy egy emlék. A végére pedig már teljesen összezavarodik, nővére féjre helyett a volt barátját képzeli oda a szektából. Kár, hogy a jelenbe nem sikerül olyan könnyen beilleszkednie, mint anno a szektába. Én úgy láttam, hogy a szektába egész jól megtalálta magát Martha, mégis menekülni kényszerült, hiszen az eleinte idillinek tűnő közösség -ruhát mosnak, énekelnek, munkamegosztás és önellátás van a "farmon"-, elkezd egyre furcsább dolgokat csinálni: lopnak, állatokra lőnek, nem privát módon szeretkeznek, gyilkolnak. Bár elég nehéz megismerni a farmbeli életet, mert mint már említettem Martha emlékképeiből tájékozódunk, de ő már abban sem biztos, hogy ki ő valójában. Igazából Martha nővére a férjével szintén egy világtól kicsit távoleső életmódot él, hiszen ahhoz, hogy bemenjenek a városba sokat kell utazzanak, egy tó partján élnek egy hatalmas házban ketten, mégis tökéletesen elkülönül ez az életmód a farmbelitől. Ez a filmkészítőknek köszönhető, mert az idősíkok között állandóan ugrál a film szerkezete, így viszont még a főszereplő lány lelke is közelebb kerül hozzánk, úgy értem, könnyebb megismernünk. A szektavezető férfi, aki Martha barátja egy rémisztő alak, egyedül akkor nem viszolyogtam tőle, amikor elénekelte Marcy dalát. Sajnáltam, hogy nem tudjuk meg azt sem, hogy miért került Martha a szektába, és azt sem, hogy mi lesz a vége, de azt tudom, hogy azért nem, mert a film nem mond ítéletet, ránk bízza a döntést. 
Tetszett a film, bár pont akkor hozott vele össze a sors, amikor én is keresem önmagam. Picit kattogtam a film alatt, de többnyire lekötött, nem váltott ki belőlem olyan mély érzelmeket, mint A kísérlet, nem rázott meg annyira -hála Istennek-. Bár nem értek hozzá, de szerintem piszok jók voltak a szereplők és az alakítások.

0 Hozzászólás

Tipikus nem átlagos nap

Csörög a vekker, 7 óra van. Gyors fejszámolás az agyban: ha fél 10-re kell beérjek Szegedre, akkor elég a fél 9-es expressz, ez azt jelenti, hogy van még fél órám pihizni! Gyorsan be is nyomom a kedvenc sorozatom, az Így jártam Anyátokkalt, el is szundítok, na de fél 8-kor már nem szól az órám, jön a felismerés 7:42-kor: elaludtam!!! (Legalább így olyan sebességgel kelek ki az ágyból, mintha minimum 6x üvöltött volna már le az ídösanyám.) 8:20-ra sikerült elkészülni, de naná, hogy kell még egy selfie. 5 perc múlva persze úgy rohanok le a lépcsőn és el a fornettis bolt előtt, hogy megint röhögnek rajtam az emberek, na de mindegy, már megszoktam. Próbáltam már persze úgy kiérni a buszmegállóba, hogy csigaléptekben sem késtem volna le a buszt, dehát az úgy milyen unalmas volt már. A szokásos buszút igazából sosem szokásos, ma is sikerült kifogni egy korpás hajú, -onnan tudom, mert nemcsak a vállára, de a válláról a táskámra is jutott egy kis korpa-, és magában zsörtölődő idődebb bácsika társaságát. Ezt soha sem fogom tudni megszokni. A nap újabb kellemetlen felismerése, hogy kiszakadt a harisnyám a nagy sietségemben és összeszedettségemben. (Ja, nem. Sosem vagyok összeszedett.) Remek. Be az Árkádba, de ha már veszek harisnyát, vennem kell egy térdharisnyát is, de úgy megkívántam a szőlőcukrot is, na meg a csokis zabkását, persze, hogy oda az ebédre szánt pénzem. Sőt, így már el is ment annyi időm, hogyha nem rohanom végig az utat a munkahelyemre, elkésem. Most miért csinálok úgy mintha nem rohannék sosem? Nem értem. Gyalog nagyjából 20-25 perc alatt lehet megtenni kényelmesen a távot, nekem sikerült 10 perc alatt leérjek Alsóvárosra, kinyitni a tánciskolát, és úgy fogadni a gyerekeket és a szülőket, mintha nem lennék csurom víz a már említett nagy sietségemtől és összeszedettségemtől. Nézzük csak gyorsan a táskámat, van itt minden, ami ahhoz szükséges, amire reggel nem jutott idő: körömreszelő és körömlakk (természetesen rózsaszín), orrspray (mert ha reggel így rohanok, muszáj 2 másodperc alatt mindent bedobáljak a táskámba), borotva (Jézus, Tina, hülye vagy? És, ha valaki meglátja? -Jó, de ha egyszerűen semmire nem volt időm?), az aktuális könyv, amit olvasok (persze úgy sem lesz időm rá munka közben, de azért nálam van), egy halom szempillaspirál, (pontosabban 4, de ha ők nincsenek nálam, nem érzem jól magam, hiszen ha véletlen elsírom magam valamin, akkor mivel korrigálom a hibákat?), és a többit nem merem megemlíteni. Munka alatt átmegyek 3-szor a boltba, 2-szer ki az autóhoz, fel a balett-terembe, mert egy kislány úgy gondolta bepisil, mielőtt szólna, hogy pisilni kell; balett cipőt próbálunk, dresszt rendelünk, tandíjat fizetünk, szeretjük az értetlen szülőket, főleg a hangos gyerekeket. Most így nehéz lehet elhinni, de imádom a munkám. Jó, jobb szeretem, ha csak tanítanom kell, de ez most nem az a nap. Este önfeledten beszélgetek kicsit, de mi történik? Sandán az órára pillantok, egy újabb csodás felismerés következik. Ha nem indulok el rohanva most azonnal a buszhoz, mehetek az egy órával későbbivel, na kösz nem. A többit kitaláljátok Ti? Rohanás után ráadás: nem volt unalmas utam hazáig.

0 Hozzászólás

A fájdalmaim és én

Voltam már lent és hagytak egyedül. Csaptak már össze úgy a hullámok a fejem felett, hogy azt hittem, soha nem állok fel többé. Ismeritek az érzést? A nem alvós, nem evős, állandóan csak sírásból álló napok és éjszakák mögött meghúzódó kínkeserves fájdalmat? Amikor már szinte fizikailag érzed, hogy mardossa a mellkasod a gyötrelem? Így teltek a napjaim, ez voltam én. Felkeltem, sírtam. Lefeküdtem, zokogtam. Mindeközben végig azon gondolkozol, vajon megérdemelted-e ezeket a pofonokat. És, ha meg is érdemelted őket, vajon tényleg egyszerre kellett, hogy érkezzenek? Tetőzve az eddigi borzalmas félévedben időközben fel-felbukkanó megrázkódtatásaidat? Igen. Megvilágosodtam. Az első csapás nagyon fájt. A második váratlanul ért. A harmadik után azt éreztem, soha nem leszek a régi. A negyedik által okozott fájdalmat viszont már barátként üdvözöltem, és fogadtam a lelkembe, tudván, hogyha nem állok ellen, gyorsabban vége lesz. Így lettünk ketten egyek, a fájdalmaim és én. Ekkor már éreztem, hogy egyre csak erősödöm. Minden egyes tortúra csak adott nekem valamit. Ismeritek az érzést? Amikor már szinte fizikailag érzed, hogy a gyötrelem, ami a lelked mardosta, beépült és legyőzhetetlenné tett? Most már semmi sem állíthat meg. Most már semmi sem szegheti a kedved. Ha jön egy újabb hányattatás, azon Te már csak nevetni fogsz. Igazam volt.

Soha nem leszek már a régi. Egy új Tina született meg.

0 Hozzászólás

Majom a ketrecben

 

"Van olyan, aki nyugodt, hallgatag,
Jól kezelhető, néma rab,
De akad olyan, aki megvadul, 
Ha börtönéből nem szabadul. 

Megy a műsor, 
Nézed az életem,
Majom a ketrecben,
Igen, 
Ráznám a rácsot, 
De nem merem,
Majom a ketrecben, 
De nem szabadulhat
Börtönöm őre sem,
Majom a ketrecben, 
Szívem, 
Annyiszor vádolsz, 
Hogy elhiszem
Majom a ketrecben. 

Döntened kell, mi a fontosabb, 
Megnyisd, vagy őrizd önmagad
Csak félig él, aki nem szabad, 
A rabok szíve megszakad. 

Megy a műsor, 
Nézed az életem,
Majom a ketrecben,
Igen, 
Ráznám a rácsot, 
De nem merem,
Majom a ketrecben, 
De nem szabadulhat
Börtönöm őre sem,
Majom a ketrecben, 
Szívem, 
Annyiszor vádolsz, 
Hogy elhiszem
Majom a ketrecben.

Csak bámul és etet
A könnyeken nevet,
Ő arctalan lehet,
Ő gyűlölve szeret. 

Annak akarsz látni, 
Ami nem vagyok, 
Majom a ketrecben, 
Igen, 
Ráznám a rácsot, 
De nem hagyod, 
Majom a ketrecben
De nem szabadulhat
Börtönöm őre sem,
Majom a ketrecben, 
Szívem, 
Annyiszor vádolsz, 
Hogy elhiszem
Majom a ketrecben. "
0 Hozzászólás

Érték a 21. században

 

Azt, hogy ma kinek mi az érték, azt nagy százalékban befolyásolja a múlt, a történelem. Kezdjük a reneszánsszal, hiszen a középkor sötét, bigott, vallásos világát végre felváltotta a humanizmus, mint eszme. Az egyén és a társadalom nagymértékben tudott fejlődni. Hidaljuk át a barokkot, s gondoljunk az azt követő felvilágosodásra, melynek gondolatvilága tovább fejlesztette a reneszánsz eszméjét. A polgári forradalmaknak köszönhetően a feudális társadalmi berendezkedések helyett megjelentek a szabadságjogok, s így az embereknek joga volt az élethez, a boldogsághoz, a szabadsághoz, törvény előtti egyenlőséghez és a többi. Ezek után egy csapásra kirobbant az ipari forradalom, amely hatalmas erővel rendelkezett, kapitalizálódott a világ. Ezeknek a folyamatoknak mindenképpen alapja a reneszánsz és a humanizmus, a nélkül a gondolat nélkül, hogy az egyén független, ezek mind nem valósulhattak volna meg. A XX. századi nagy gazdasági világválság majd a két világháború mind hatalmas változásokat hoztak. Máshogy kezdtek el gondolkozni a nőkről és a gyermekekről, mint eddig. A társadalmi problémák elemzésének igénye elősegítette a szociológia gyökerezését. Liberális, kommunista, fasiszta és mindenféle eszmék jelentek meg. A második világháború után a hidegháború időszakában 3 részre tagolódott a világ. Verseny alakult ki az ellenfelek között, ezért felpörgött az ipari, a hadi termelés, majd kirobban egy technológiai forradalom, létrejön az információs társadalom, s megváltoznak az emberi értékrendek. Ezért tartunk ma itt. Hogy hol tartunk?

Nekem kapásból három fogalom ugrik be az érték szó hallatán: család, karrier/pénz és boldogság. Nagyon sok ember egyetért abban, hogy a család a legfontosabb. Sokan törekszenek arra, hogy majd, ha eljön az ideje, házasságot kötnek, gyermeket/gyermekeket vállalnak, s így élik az életüket. Hiszen ez a normális. A gond csak az, hogy ez már egyre kevesebb ember számára érték. Annyit változott a világ, hogy manapság már kínos egy emberrel leélni az életünket, vagy egyszerűen nem megy. Csak nem értem, - ha a nagyszüleim házasságában elromlott valami, azt megjavították, nem pedig eldobták - akkor ma ez miért ilyen nehéz? Mi futhat át a férfiak vagy esetleg a nők fejében, amikor elhagyják családjukat egy másik nőért vagy férfiért cserébe? Kivétel nélkül mindenki talál a környezetében csonka családot. Ma már nagy kincs, ha egy teljes családban él valaki, régen azonban ez volt a normális. Van egy másik kategória is, akik nem is akarnak majd családot alapítani, vagy csak sokkal később, mert előbb a karrierjükre szeretnének koncentrálni. Együtt a kettő ma már összeegyeztethetetlen.

El is érkeztünk szerintem a legnagyobb problémához, hogy ma a legfőbb érték a pénz. „ A világban történteknek mindig a pénz a nyitja.” – írta Agatha Christie. Igaza volt, mindent a pénz irányít. A pénz a közfelfogásban és a tudományban is úgy szerepel, mint értékmérő. Pénzzel ma az emberek számára értékes és kívánatos lehetőségek óriási hányadát meg lehet szerezni, sőt jelentékeny hányadát csak pénzzel lehet megszerezni. Ezért sokan összekapcsolják a pénzt a boldogsággal, meg sajnos pénzzel mindent meg lehet oldani. Elismerem, egy kis ideig tényleg boldogságot nyújt, de hosszútávon megéri-e karrieristának lenni, sok pénzt keresni, s család és barátok nélkül élni? - Persze az érdekbarátságok itt nem számítanak. - Tehát azért nem lehet mindent pénzen megvenni, a legfontosabb dolgokat biztosan nem… De, nem tudhatjuk, kinek mi a fontos. Viszont abban biztos vagyok, hogy sok milliomos, vagy gazdag ember legbelül boldogtalan. Nem ismerik el, de a pénz nem nyújt felhőtlen boldogságot, maximum ideig-óráig.

Mennyire izgató, megfoghatatlan fogalom lett ma a boldogság. Nincs olyan ember, aki ne vágyna rá. Ha valakitől megkérdezzük, hogy mi hiányzik a boldogságához, egyből a pénzre gondol, az anyagi javakra. De ha úgy kérdezünk meg valakit, hogy mikor volt életében a legboldogabb, akkor nem az fog beugrani neki, hogy amikor sok pénze volt, hanem eszébe fog jutni egy meghitt családi, esetleg baráti vagy egy szerelmi emlék. Vagy boldogak vagyunk akkor, ha sikereket érünk el a munkánk során. Szerintem tehát a boldogság két dologból tevődik össze. Meg kell találnunk az arany középutat a karrier és a családunk, az otthon melege között. Kell az embernek a siker kétség kívül, de a szeretet is kell. A szeretet kölcsönös érzése nélkülözhetetlen, hogy szeressünk, és szeressenek bennünket. Szerintem a boldogsághoz az is hozzá tartozik, hogy legyen egy célunk, akarjunk valamit elérni, legyen mindig valami, ami vezet minket az utunkon. Ha mindenünk megvan, megint nem leszünk boldogak.

A 21. század gyerekeinek egész mást jelent az érték. Nem lehet őket hibáztatni, hiszen ebben nőnek fel, ebbe születtek bele. Vagy éppenséggel így nevelték fel őket. De azért nagy szívfájdalom könyvek helyett tableteket, okos telefonokat látni már alsós vagy ovis gyermekek kezében. Hogy jobban tudják kezelni ezeket a dolgokat, mint számolni. Hogy ahelyett, hogy kimennének a parkba, otthon ülnek a számítógépek előtt. Hogy a tinédzsereknek a legfőbb értékmérő a kedvelések (like-ok) száma a közösségi portálokon. Hogy minél több dolgot posztoljanak csak azért, hogy megmutassák, ők milyen jól élnek. Nekik már nem az az érték, ha valaki okos, nekik nem számít a tanulás, a tudás, azt hiszik, minden az ölükbe pottyanhat majd. Számukra az a fontos, hogy minél több barátot szerezzenek, csak nincsenek tisztában azzal, hogy a virtuális barátságok nem igaziak. Tisztelet a kivételnek. Sokat változott tehát sajnos a világ. Hogy hova vezet? Nem tudni. De ma itt tartunk.

Összegezve én úgy gondolom érték tehát a család és a karrier, ami ha megvan, akkor boldog lehet az ember. Természetesen vannak egyéni szükségletek. A szórakozás igénye, a tudás, a szabadság, a kikapcsolódás, de számomra ezek a fogalmak mind beletartoznak a boldogság kategóriájába.

0 Hozzászólás

Ki beszél szépen?

Sajnos napjainkban egyre kevesebb ember figyel arra, hogy szépen, választékosan beszéljen.  Legfőképpen a tanárok beszélnek kifinomultan, de rajtuk kívül csak nagyon kevés szakmát lehetne megemlíteni, például a szónokokat, színészeket. –De vajon ők a mindennapokban is szépen beszélnek, vagy csak a színpadon?– Hiába hódít a tömegkommunikációban a rádió, a tv, azonban ez nem jár feltétlenül együtt a kellő színvonallal, a tévések, rádiósok beszéde nem sokszor felel meg a köznyelvi norma elvárásainak. Tehát a médiának rendkívül sok káros hatása is van. Emellett a nyelvi klisék egyre nagyobb mértékben terjednek, gondoljunk csak bele mennyire igénytelen lesz tőle a nyelvhasználatunk. Elkoptatott közhelyeket használunk, csak azért, mert az a népszerű, s azok nélkül már képtelenek vagyunk kifejezni magunkat.  Sokszor a valódi mondanivaló elkerülése érdekében használjuk őket. Úgy gondolom, nemcsak azoknak kellene szépen beszélniük, akiknek szinte muszáj, hanem nekünk is. Mi, akik nem állunk ki nap, mint nap közönség elé, nekünk is kötelességünk esztétikusan, választékosan beszélnünk, hiszen máshogy nem fognak bennünket komolyan venni, nem fogják véleményünket és gondolatainkat mások elfogadni, elismerni.

0 Hozzászólás

Az élet a főfogás, a nyugdíj pedig a desszert

 

Kiskorom óta érzem azt, hogy bárcsak nyugdíjas lennék. Ezt az érzést persze sokan nem értenék meg...de nem lenne jó túlleni a szinte kötelező, elvárt szokásokon, mint például az esküvő, gyermek (amik persze jó dolgok)...lakás- és autóvásárlás, munkahelyek és minden ilyen stresszel és idegességel átszőtt állomásai az életnek? Ha nyugdíjas az ember, akkor már csak élvezheti, amije megvan... ízlelgetheti az élet gyümölcsét...

Egyébként elég ambivalens az, hogy nem szeretnék sem gyermeket, sem férjet, de azért azt várom a legjobban, hogy a hatalmas kertemre néző hintaágyamból nézegethessem az unokáimat játszadozva a kutyáinkkal...érdekes. Mióta az eszemet tudom, imádom a nagyszüleimet és őszintén, ők a legjobb emberek, akiket ismerek. Emiatt szeretnék leginkább nyugdíjas lenni. Ha csak egy kicsit is olyan leszek, mint ők, már jó ember leszek. 

Sokat agyalok azon, hogy miért is nem akarok férjhez menni, vagy miért nem akarok gyereket. Én ettől most rossz ember vagyok? de nem. Egyszerűen csak láttam, hogy az anyukám egyedül jobban megállja a helyét az életben, egy sikeres és kiegyensúlyozott nő. Vagy annak az érzése, hogy apa nélkül nőttem fel...Ezért úgy gondolom, hogy egyszerűen nincs jó férj és jó apa a földön...nem tudom, hogy egyáltalán találok-e majd olyan embert, akiben biztos vagyok, hogy nem hagyna csak úgy el... nem szeretnék soha többet második opció lenni. Persze azért az sem lenne jó, ha 5 macskával öregednék meg zsémbes vénasszonyként...akkor már nem lenne olyan édes a desszert...

0 Hozzászólás

röviden az 1984-ről

 

Több, mint két évvel ezelőtt hallottam Orwell 1984 c. regényéről, utópiaként emlegettünk és Voltaire Candide-jához kapcsoltuk. Már akkor megfogott, azonban csak most jutottam oda, hogy el is olvassam végre.

Utópia helyett disztópiának sorolnám..a hitleri Németország és a sztálini Szovjetunió mintájára íródott - szerintem.  Megjelenik benne a személyi kultusz: a kormány titokzatos vezetője a mindentudó, teljhatalmú, imádott Nagy Testvér, röviden „NT”.
"Nagy Testvér szemmel tart";
"A háború: béke A szabadság: szolgaság A tudatlanság: erő";
koholt vádak, hazugságok, kínzások, éhínség, megfigyelések, a Párt és a rendszer éltetése, az erotika és a vallás elítélése, a történelem meghamisítása, és minden más, ami az akkori időre volt jellemző...

Abszurd számomra az, hogy még a nyelvet is újraírják "újbeszélre"... illetve a telekép működése (olyan televízió, amely kamerát tartalmaz, és a Párt minden tagjának lakásában, majdnem az összes szobában megtalálható), a Gondolatőrség pedig no comment.

A könyv 3 részből áll, ezt az egész rendszert az első rész mutatja be rendkívül részletesen   -mintha egy realista művet olvasnék-. A regény lassan indul be, viszont ígéretesnek tűnik. Aztán a második részben egy szerelmi szálat követhetünk, de a könyv közepe roppant módon unalmas, nehéz is volt ezen túljutnom, de ezt a vontatottságot feledtette velem harmadik rész, viszont az már nem az én idegeimnek volt való..sokszor engem is kivert a víz, nem csak a főhőst, Winston Smith-t, aki amúgy baromi idegesítő, teszetosza és szerencsétlen karakter.

Tanulságos, igaz, hogy sokszor túlzásnak és abszurdnak találtam, de ezáltal a mű által könnyebb megérteni az akkori diktatúrákat, vagy hogy miket kellett átélnie akkoribban az embereknek.  A könyvből nemcsak hogy film is készült, de sok mondata szállóigévé vált, mindemelett a Big Brother elindítója is.....

0 Hozzászólás
Miről is van szó?

Szia!
Örülök, hogy idetévedtél,
bár ezt a blogot teljes mértékben magamnak, a saját szórakoztatásomra alkottam. Jó mókának tűnik, a témája sincs lekötve. Célja az, hogy minden
ami eszembe jut, kiírjam magamból. Mert cseppet sem vagyok átlagos lány. ;)

Feedek
Megosztás